A projektről
A NEST projekt 10 helyi önkormányzatban vezeti be az EMASt (az EU környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerét). A projektben partnerként részt vevő 10 helyi önkormányzat egy hálózat része. A négy magyar, három lengyel és három görög önkormányzat együttműködik egymással. Közös céljuk, hogy a projekt megvalósításának három éve alatt megszerezzék a tanúsítást.
A NEST keretében az EMAS bevezetése újszerű módszerrel történik. Ez azt jelenti, hogy minden országban van egy országos koordinátor, aki segíti a részt vevő önkormányzatokat. Ez megkönnyíti a jó megoldások és ötletek egymás közötti kölcsönös cseréjét.
A részt vevő önkormányzatok nemcsak egyegy országon belül működnek együtt, az EMASt azonos területen bevezető önkormányzatok nemzetközileg is tartják egymással a kapcsolatot. Egyes helyi önkormányzatok működésük minden területén bevezetik az EMASt, míg mások csak néhány kulcsterületen, például a hulladékgazdálkodásban, a szennyvízkezelésben vagy a területi tervezésben.
NEST hírek
A hírlevél második elektronikus száma 2006 májusában jelenik meg. A következő számban további követésre érdemes jó megoldásokat mutatunk be, illetve útmutatót adunk a környezetvédelmi tervek elkészítéséhez. Reméljük, hogy hírlevelünket érdekesnek találja. Látogassa meg honlapunkat is a www.emasnetwork.org címen!
Az EMAS működésének lényegi elemei - a képzések
A NEST projekt kulcsfeladata, hogy bővítse a részt vevő önkormányzatoknak az EMAS bevezetésével és működtetésével kapcsolatos ismereteit. Minden projekttalálkozó programjában szerepel a soron következő feladatot előkészítő tréning. Ezt követően a helyi műhelytalálkozókon további munkatársak képzésére kerül sor, illetve ezeknek a műhelytalálkozóknak a keretében történik a helyi vezetési rendszerek kidolgozása. A Global to Local tanácsadó cég helyi tanácsadókkal mentorként segíti ebben a munkában a részt vevő magyar, lengyel és görög önkormányzatokat.
A projekt keretében tréninganyagok készültek, amely segítik az EMAS bevezetésének egyegy szakaszához kapcsolódó feladatok elvégzését és a helyi műhelytalálkozók lebonyolítását. Elkészült a tréninganyagok magyar, lengyel és görög fordítása. A tréningeken a résztvevők a projekt számára kidolgozott Excelben készült munkalapokkal dolgoznak. Ezek egyszerűsítik és hatékonyabbá teszik az EMAS bevezetésének a folyamatát.
Az eddigi képzések a környezeti politika kidolgozásával, a környezeti állapotfelmérés, illetve a célokat és számszerűsített célkitűzéseket tartalmazó környezetvédelmi program elkészítésével, valamint a rendszer működését segítő eljárások bevezetésével foglalkoztak.
Benchmarking – hogyan tanuljunk más önkormányzatoktól?
A mások által alkalmazott jó és legjobb megoldások inspirálóan hathatnak az EMASt bevezető önkormányzatokra. A NEST projekt célja, hogy több olyan élenjáró megoldást összegyűjtsön, amellyel megkönnyítheti a részt vevő önkormányzatok számára környezetvédelmi programjuk kidolgozását. Az összegyűjtött élenjáró megoldásokat és ezek átadhatóságát a résztvevők alaposan elemzik. A benchmarking tevékenység a stratégiai és területi tervezésre, a fejlesztésekre, a parkfenntartásra és a zöldterület gazdálkodásra, illetve a közbeszerzésre fog összpontosítani.
A CEMR és a Global to Local tanácsadó cég már több jó és élenjáró (legjobb) megoldást összegyűjtött. Ez a gyűjtőmunka még nem ért véget. Az összegyűjtött jó megoldások felhasználásával a következő hasznos anyagok készülnek majd az EMAS iránt érdeklődő helyi önkormányzatok számára:
- a korábban említett önkormányzati tevékenységi területeken alkalmazott élenjáró megoldásokat bemutató illusztrált esettanulmány gyűjtemény,
- a kiválasztott önkormányzati tevékenységi területeken alkalmazott eljárásokat bemutató tényközlő lapok, egy olyan eszköz, amely segít megítélni az élenjáró megoldások más önkormányzatok által való átvehetőségét, illetve
- mindezek kiegészítéseként egy DVD-re rögzített video, amely illusztrálja az esettanulmányokban és a tényközlő lapokon bemutatott módszereket, s amely egyben tréninganyagként is felhasználható lesz majd.
A felsorolt anyagok készítésével kapcsolatos kérdésekkel a 2005. októberi huddersfieldi és a 2006. májusi magyarországi projekttalálkozók foglalkoztak, illetve foglalkoznak. Az anyagok 2006 októberére készülnek el.
Jó megoldások Kirkleesben
A Spen Valleyi Sportiskola megújuló energia demonstrációs projektje a kirkleesi önkormányzat iskolák számára indított energiahatékonysági projektjének eredményeképpen jött létre az Egyesült Királyságbeli Huddersfieldben. Az iskolatanács Megújuló Energia Bizottságának kezdeményezésére egy 15 m magas és 9 m átmérőjű lapáttal felszerelt szélturbinát állítottak fel. A turbina évente kb. 29 000 KWh villamosáramot termel, ami az iskola szükségletének kb. 10 %-át fedezi. A mini-szélerőműnek köszönhetően a Spen Valleyi Sportiskola egyrészt növeli a megújuló energia termelés iránti érdeklődést, másrészt fontos szerepet tölt be a tanulók és a település lakóinak szemléletformálásában, illetve a fizika, a matematika, a földrajz és a tervezés oktatásában nemcsak a Spen Valleyi Sportiskolában, hanem a környék többi iskolájában is.
További információ a http://www.emasnetwork.org/en/about/bestpractice címen található.
A Primrose Hilli napenergiát hasznosító falu megteremtését a SunCities európai program támogatása tette lehetővé. A környék rekonstrukiós programjának részeként a tervek szerint 121 lakást szerelnek fel napenergiát hasznosító berendezésekkel, így az érintett lakásokban a lakók villamosenergia szükségletének 20%-át, a melegvíz szükségletnek pedig 50-60%-át napenergiából lehet majd fedezni. A projekt célja a bérlők villanyszámlájának és a széndioxidkibocsátásnak (évi több mint 50 tonnával való) csökkentése. Már jelentkeznek a projekt első társadalmi és gazdasági eredményei: a bérlők lelkesednek, a napelemek beszerelése iránti kereslet növekedésével új munkahelyek keletkeztek, illetve bővült a napelemek beszerelésével kapcsolatos helyi szaktudás. A projekt jelentőségét mutatja, hogy az általa üzembe helyezett, összesen 400 kW-os kirkleesi villamosáram termelő kapacitás az Egyesült Királyság 2004. évi teljes fotovoltaikus kapacitásának 4,9%-a. A következő lépésben a Yorkshirei Lakásépítő Csoport (Yorkshire Housing Group) által épített új lakásokat szerelik majd fel napenergia hasznosító berendezésekkel.
További információ a http://www.emasnetwork.org/en/about/bestpractice címen található.
A projekt résztvevői és vezetői
Kirklees Metropolitan Council A projekt vezetője, a Kirkleesi Területi Önkormányzat az EMAS alkalmazása során szerzett sok éves tapasztalatát és tudását hozza a projektbe.
A Global to Local ltd. angol tanácsadó cég feladata az önkormányzatoknak szánt tréninganyagok kidolgozása, a mentori feladatok ellátása, a résztvevő önkormányzati partnerek munkájának segítése, valamint Kirkleesszel együtt az EMAS folyamatát egyszerűsítő eszközök elkészítése.
CEMR (Council of European Municipalities and Regions) az Európai Városok és Régiók Tanácsa az élenjáró megoldások és a részt vevő 10 partnerönkormányzat gyakorlatának az összehasonlításában játszik fontos szerepet. A minél több információ összegyűjtése és a projekt eredményeinek minél szélesebb körben történő megismertetése céljából a CEMR felveszi a kapcsolatot az önkormányzati szövetségekkel és hálózatokkal.
Önkormányzati résztvevők
Magyarország: Dunaújváros, Győr, Miskolc, Sopron
Országos koordinátor: G2L Hungary
Lengyelország: Plock, Trzebina, Olkusz
Országos koordinátor: Umbrella
Greece: Olympia, Holargos, Serres
Országos koordinátor: EPTA ltd